merleg

Tisztelt Érdeklődő!


Dr. Temesvári Péter István a Szegedi Ügyvédi Kamara tagjaként egyéni ügyvédként praktizálva elsődlegesen az adósok jogi képviseletét látom el.


Személyem a jogi diplomájának - amelynek a képzését a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának nappali tagozatán folytatott- a megszerzését követően több mint 5 évig egy pénzintézet követeléskezelési részlegén kamarai nyilvántartásba vett jogi előadóként, majd jogtanácsosként működött. E körben a végrehajtást kérők jogi képviseletében több ezer végrehajtási eljárást-jellemzően deviza alapú kölcsön /lízing jogügyletek- koordináltam, amelyek a végrehajtási kérelmek benyújtásától egészen az eljárások befejezéséről szóló díjjegyzékek megérkezéséig tartottak. Az e körben felmerülő peres és nemperes eljárások -pl. kifogások- is a feladatkörömbe tartoztak. Mindezek mellett deviza-alapú szerződésekből eredő követelések, valamint ingóságok kiadására irányuló polgári peres eljárásokban jogi képviselőként jártam el a korábbi munkaadóim érdekkörében felmerülő jogviták rendezésének az érdekében.

Jogtanácsosi működést követően alkalmazott ügyvédként számos jogterületet érintően láttam el jogi képviseletet, amely legfőképpen az aktív peres képviseletben öltött testet, és emellett magába foglalta peres beadványok elkészítését - keresetlevelek, válasziratok, fellebbezések, felülvizsgálati kérelmek etc.- és tárgyalásokon való részvételeket is.


Alkalmazott ügyvédi tevékenységemet követően egyéni ügyvédi praxist indítottam, amelynek során a korábban elsajátított – például: végrehajtási jogi ismeretek, lízing és kölcsönszerződések érvénytelensége kapcsán szerzett- szakmai tapasztalatimat felhasználva és azokat az évek során mélyítve aktív peres képviseletet látok el az adósok jogi képviseletében az ország teljes területén.

Praxisomhoz tevékenységéhez számos jogerős -első és másodfokú – ítélettel megszüntetett végrehajtási eljárás fűződik,emellett letörölt árverési hirdetmények is. Az előbbieket a facebook-lapomra kattintva a t. Érdeklődő ítéletekkel és történeti leírással alátámasztva olvashatja is.

Hangsúlyos, hogy személyem a több év alatt releváns szakmai tapasztalatot szerzett a végrehajtási jog területén, számos sikeres végrehajtási kifogásból indult nemperes eljárásban és peres eljárásban is I. -és II. fokon is sikereket értem el.

Mindemellett jelenleg is az ügyfeleim érdekében indított végrehajtási eljárások megszüntetése okán indított peres eljárásokban eredményesen képviselem az ügyfeleim érdekeit. Az ügyfeleimet a deviza szerződésekből eredő követelések (hitel, lízing) tekintetben is képviselem a szerződések érvénytelenségének a megállapítása kapcsán indított peres eljárásokban.

Praxisom legfőbb célja, hogy az ügyfeleimet a legmagasabb szakmai színvonalon képviselhessem ennek okán folyamatosan képzem magam, hogy a szakmai kvalitásom párhuzamosan fejlődjön a joggyakorlattal. Megjegyzendő, hogy személyem jogi diploma mellett közgazdász diplomával is rendelkezik.

Hiszem és vallom, hogy az adósokat is megilleti a hatékony jogvédelem, így amennyiben Ön ellen végrehajtási eljárás folyik, úgy kérem forduljon hozzám bizalommal készséggel állok az Ön rendelkezésére.